 | aa |
"Nővér vagyok. Fáradt, belefáradt. Sok honfitársammal ellentétben még mindig a magyar egészségügyben dolgozom, amin egyelőre nem akarok változtatni. De nem azért, mert itthon olyan nagyszerű dolgozni, hanem mert itt kell ellátni az anyukámat, apukámat, testvéremet, gyermekemet, vagy a kollégáim családtagjait, a szomszédot, a postást, és még ezer, a szívemhez közelálló embert. Napi 12 órát dolgozom a saját fizetésemből vett ruhákban, papucsban, amit a műszak végén hazaviszek. Otthon mosom, otthon vasalom, hogy legyen a következő munkanapra is tiszta ruhám. Havi kb. 30 ezret fizetek azért, hogy dolgozhassak. Évek óta nem voltam nyaralni.
Már nem mondom büszkén, mint valaha, hogy ápolok. Már nem megyek reggelente mosolyogva dolgozni. Már nem hiszem el, hogy jobb lesz. Már tudom, hogy a jövőben sem szakmai, sem erkölcsi megbecsülést nem fogok kapni. Mivel tud biztatni?"
|
Gyakran érzi az ember azt, hogy ebben a világban annyira ki van szolgáltatva a döntéshozók kénye kedvének, hogy teljesen reménytelen vállalkozás egy ekkora rendezetlen rendszerben pozitív, előnyös változásokat "kiharcolnia", elérnie magának, az alkalmazottnak.
Pedig a dolgok maguktól nem változnak meg, csak ha a benne dolgozók kiállnak magukért. De ha már nincs hit, nincs bizalom, ha elviselhetetlenül sok a teher... Mi lehet a megoldás?
Egy olyan rendezett rendszer, ahol ha kiállsz az emelkedett hangulat elmúltával is a döntésed mellett, akkor lesz eredménye... talán komolyabb is, mint ahogyan most hinni mered.
