2015. április 25., szombat

Dolgozni jó! Jó?

(Kattints a képre!)

Dolgozni tényleg jó! Igaz, szabadságon még jobb. Dolgozni kell... de kinek, mikor, mennyit, hogyan, mennyiért, mit... Ezek az igazi kérdések.
Én nem vagyok munkaadó. Alkalmazott vagyok. Sokáig nem szerettem a jelenlegi munkahelyemen dolgozni, mert nem érzem megbecsülve magamat. Nem érzem testhezállónak a munkámat. Úgy érzem, más területen sokkal többet tudnék "teremteni" abból, ami "bennem" van. Átgondolatlan, értelmetlen, fölösleges utasítást, feladatot kapok rendesen. Túl sok időt töltök a munkahelyemen az életemből, és pluszban még a munkahelyemre bejárás is rengeteg időt igényel. A jövedelmem valamire elég, de arra, hogy a múltban vétett hibákat kijavítsam, arra nem, hogy tartalmas életet éljek, arra nem, hogy ne csak álmodozzak, hanem célokat is kitűzzek magam elé, ahhoz nagyon kevés a fizetésem. ...és sokan vagyunk így ezzel, talán Te is tudnád folytatni a felsorolást.

Ahhoz, hogy szeressek dolgozni a munkahelyemen, nekem a következőkre van szükségem...
- legyen értelme annak, amit csinálok,
- érezzem megbecsülve magamat,
- ne én legyek a munkahelyemért, hanem a munka szolgálja az embert, munka után legyen lehetőségem pihenni, feltöltődni, a munka egy fejezet legyen az életemben, és ne a munkáról szóljon az életem,
- érezzem, lássam a "főnökeimen", munkatársaimon is, hogy el akarják érni a kitűzött célt, el akarják végezni a munkát,
- fizessék meg...

Én nagyon szeretem a Forevert! Olvasgass ezen a blogon, és...

2015. április 24., péntek

Miért a Forever...?

Rusák Patrícia 21 éves volt, amikor megismerkedett a hálózatépítéssel. Mit adott számára?

(Kattints a képre!)

2015. április 23., csütörtök

Te kitől fogadsz el tanácsot?

A nyomozó kérdi a csinos titkárnőt:
- Hölgyem, nincs valami ötlete, hogy miért ugrott ki a főnöke az ablakon?
- Sajnos nincs. Pedig olyan kedves ember volt. A múlt hónapban vett nekem egy igazi szőrmebundát, a múlt héten egy sportkocsit, ma pedig egy igazi gyémántgyűrűt! Aztán azt mondta, szeretne velem lefeküdni, és megkérdezte, hogy mit kérek cserébe.
- És mit mondott neki?
- Azt, hogy az irodában mindenki 50 dollárt szokott adni...

A történet Tonk Emil tollából való.


Semmi probléma sincs azzal, ha valaki nemet mond az ajánlatomra. Nincs rá szüksége, nem akarja.... ő dolga. Bennem mindig csak akkor van valami keserű íz, ha egy félinformált barát, szomszéd, egy olyan ember véleménye alapján hoz valaki döntést, aki semmivel sem tud az ajánlatról többet. Mert a másik dolgában (felelősség vállalása nélkül) mindenki sokkal okosabb, mint a sajátjában.

2015. április 14., kedd

Miért a Forever...?

"...ezek után számomra nem volt kérdés, hogy csatlakozom a céghez, hogy az üzlettel fogok foglalkozni."

(Kattints a képre!)

2015. április 10., péntek

Hát, ezért... Vállalkozni Itthon? Vállalkozom, de kinek... a hivatalért vagy magamért? Vállalkozz velünk, magadért!

Hosszú és szomorú történet optimista befelyezéssel...

Zsolt és Éva megpróbálta. Másfél évig voltak vállalkozók Magyarországon: belekezdtek egy street food vállalkozásba, aztán hagyták a francba az egészet. Ők is olvasták a vállalkozásbarát szólamokat, de csak fenyegetőző NAV-ellenőrökkel, kárörvendő és tutyimutyi hivatalnokokkal, szörnyű bürokráciával és az élhetetlen adórendszerrel találkoztak. Most itt ülünk, és arról beszélünk, miért történt mindez. Ők hibáztak-e el valamit, vagy ez az ország olyan, hogy aki itt vállalkozásba kezd, az ne sok jóra számítson. Könnyen lehet, hogy Zsolt és Éva tényleg nem való vállalkozónak. Ők ugyanis becsületesen akarták csinálni. Csalás nélkül. Nem ment.


Éva a húszas, Zsolt a harmincas éveiben jár. Éva gyerekekkel foglalkozik, Zsolt 12 éve egy multinacionális cég középvezetője. Gyereket szeretnének. Zsolt fizetése öt éve nem emelkedett, de így sem keres rosszul: havonta 280 ezret visz haza, Éva 120 körül keres. Úgy látták, ennyi pénzből meg lehet élni, néha el lehet menni moziba vagy nyaralni, kicsit félre lehet tenni, de egyről a kettőre jutni nehéz. Eldöntötték, nem hitelt vesznek fel, hanem vállalkozásba kezdenek, egyelőre a munka mellett.


Egy panellakás ára

A közelükben volt egy már akkor is működő kis bisztró. Úgy gondolták, van érzékük és kreativitásuk a street foodhoz. Ugyan vendéglátós tapasztalatuk nem volt, de mivel a tett halála az okoskodás, ezen sokat nem rágódtak, belevágtak. 2013 végén megvették a kis céget. Övék lett a kis üzlet összes felszerelése, de az üzlethelyiséget továbbra is bérelni kellett a tulajdonostól. Nagy lelkesedéssel álltak neki a hely kiglancolásának: új berendezést, hűtőt, edényeket vettek. A cégvásárláshoz és a felújításhoz a családtól kaptak kölcsönt: egy kisebb panellakás áráról van szó.

Nem csak a különlegességekkel, a glükóz- vagy laktózmentes ételekkel próbáltak hódítani. Az volt az elvük, hogy az ételben ne csak igazi hús és zöldség legyen, hanem – ahogy mondják – törődés, szeretet és gondoskodás is. A hely jóval több akart lenni annál, mint ahol odaadják az ételt, és beszedik érte a pénzt. Aki bejött, annak először is köszöntek, aztán smile-t rajzoltak a papírpoharára, vagy személyes üzenetet írtak rá. A vevőiket megkérdezték: hogy vannak, és mit ennének szívesen legközelebb. A Facebook-oldalukon meg lehetett szavazni a menüt. Olyan hangulatot akartak teremteni, hogy aki betér hozzájuk, az azt érezze, a barátainál kajál.


A siker és a haszon

Sokat költöttek reklámra. Amikor átvették, a bisztró Facebook-oldalát 1000-en követték, de a lájkolók számát sikerült feltornászni 6000-re. Valószínűleg nemcsak a marketing volt jó, hanem az étel is. A kis bisztró több gasztroblogon nagyon jó értékelést kapott. A jó helyen lévő, néhány négyzetméteres, ezért főként elvitelre dolgozó hely napi forgalma az elején 16-17 ezer forint volt, de 2014 elején felment 50 ezerre, őszre pedig 120-130 ezerre. Egy adag étel 500-900 forintba került.

Kezdetben ők is a pult mögött álltak, és csak egy alkalmazottjuk volt, de ahogy nőtt a forgalom és meghosszabbították a nyitva tartásukat, már két embert foglalkoztattak. Nem szociális foglalkoztatók voltak: olyan embereket vettek fel, akik rendesen meg tudták csinálni az ételt, és kedvesek voltak a vendégekkel, hiszen ők voltak a bisztró arcai. Éppen ezért rendes fizetést is adtak nekik.

Zsolt és Éva a vállalkozás beindításakor nagyon sokat dolgozott. Mire zárás után kitakarítottak, elpakoltak és hazaértek, már éjfél volt. Másnap reggel mindketten bementek a munkahelyükre, de a bolt állandó készenlétet követelt mindkettőjüktől. Amikorra minden bejött, a bisztró forgalma a csúcson havi kb. 2 millió forint volt. 

 
Fizess, és szerezz be sok papírt

A kezdeti sikerek után már szinte csak a dolog árnyoldalait látták. Az elejétől értelmetlen és bürokratikus akadályok tömegét kellett leküzdeniük. Semmilyen segítséget vagy támogatást nem kaptak a hivataloktól.

Ha vállalkozni akarsz, mindent neked kell kitalálnod. Senki nem mondja meg, hol vannak a buktatók. Mintha minden hivatalban eleve azt feltételeznék, hogy csalni fogsz. Mintha minden hivatal azt éreztetné, hogy haver, örülj neki, hogy vállalkozhatsz. Mintha minden hatóság kezdettől fogva arra várna, hogy hibázz, és ők megbüntethessenek. Mintha a vállalkozások csak azért lennének, hogy munkát adjanak a hivatalokban dolgozóknak.


A következő értékes tapasztalatokat szerezték:
  • A boltban csak úgy dolgozhatott alkalmazott, ha egészségügyi kiskönyvet váltottak ki neki. Ezt azonban az orvos látatlanban állította ki, úgy, hogy még csak meg se nézte az embert. A lényeg, hogy ezért 5000 forintot kell fizetni. Egy bisztró tehát működhet úgy, hogy az alkalmazott ebolás, de ha nincs egészségügyi kiskönyve, akkor megbüntetik.
  • Egy bisztró gond nélkül működhet úgy is, hogy valaki odaszarik a közepére, de ha nincs kitöltve a hűtő-ellenőrzési füzet, akkor súlyos büntetés jár érte.
  • Részt kellett venni munkavédelmi és tűzvédelmi oktatáson, ahol például azt tudja meg az ember, hogy veszélyes játszani az égő gyufával.
  • El kellett készíttetni a bolt kémiai biztonsági elemzését. Ehhez nekik kellett összegyűjteniük a boltban használt vegyszerek papírjait, amikből a hivatal összeollózta az elemzést – 90 ezer forintért. Az elemzés legfőbb tanulsága az volt, hogy az ember ne igyon hipót.

Rettegsz a saját boltodban

Egy addig soha nem tapasztalt, állandósuló érzéssel is meg kellett barátkozniuk. Azzal, hogy állandó rettegéssel ülsz a saját tulajdonodban, a boltodban. A boltban, amibe nagyon sok munkát és pénzt fektettél. Erre fordítottad a szabadidődet és a főállásodban keresett pénzedet. Nagyon figyelsz a rendre és a tisztaságra, hiszen szeretnéd megtartani a vevőidet, és szeretnéd, hogy mások is jöjjenek. És közben rettegsz. Olyan érzés ez, mint amikor az iskolában állandóan félned kéne a feleléstől, és tudnád, hogy úgyis csak az apró betűs részt kérdezik. Vagy mint egy nagy aknamező, ahol csak néhány akna helye van kijelölve.

Máig nem értik: hogy van az, hogy a NAV követelte meg a hozzá bekötött pénztárgépeket, de ezeket a vállalkozóknak kellett kifizetniük? Azt pedig főleg nem, hogy ha egyszer ilyen pénztárgépük van, hogy lehet, hogy a NAV-os bármikor bemehetett hozzájuk, és belenyúlhatott, kutakodhatott a kasszájukban. A vadnyugaton ezért már lőnek – mondjuk szerencsére idehaza nem.
  • Rettegtek, mert hiába volt rendben a pénztárgép, ha kiderült, hogy nincs ott a boltban a gépnapló.
  • Rettegtek, mert a NAV-ellenőr soha nem adott tanácsot, nem segített, hanem azonnal rendőrrel fenyegetőzött, amikor kiderült, hogy az egyik alkalmazott személyije lejárt.
  • Rettegtek, amikor kiállítottak ugyan egy kézzel írt számlát, de elfelejtették ráírni a dátumot. Ez aztán 30 ezer forintba került.
  • Egyszer volt egy kellemes élményük. Bejött egy ember, felmutatta az ÁNTSZ-ellenőri igazolványát. Körülnézett, és azt mondta, ugyan megbüntethetné őket, de itt és itt és itt pótolják a hiányosságokat, és akkor nem lesz baj. Kedves és segítőkész volt. Három hónappal később olvasták az újságban, hogy a környéken egy ál-ÁNTSZ-ellenőr garázdálkodott.

Gyűjtse össze, töltse ki, hozza be

Hamar megtanulták, hogy a vállalkozók azért vannak, hogy a hivatalnokok létét igazolják, de a munkát helyettük végezzék el. Amikor este hatról este nyolcra akarták meghosszabbítani a nyitvatartási idejüket, be kellett menni az önkormányzathoz. Legnagyobb döbbenetükre ott az mondta nekik egy ügyintéző, hogy írják le kézzel egy A4-es papírlapra, hogy mit akarnak. Leírták. A nő elvette, aztán begépelte a számítógépbe azt, amit ők leírtak. Aztán át kellett menni egy másik szobába, ahol egy másik ember kinyomtatta ezt a papír. Aztán kaptak egy igazolást, hogy ezt kérték, és hogy majd kapnak egy határozatot erről. A hivatalban lassan mentek a dolgok, a határozatot három hónap múlva küldték ki nekik.

Csatlakozni akartak az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyek hálózatához. A program csilli-villi honlapján jelentkeztek. Mint egy előzékeny hivatalnál, ott be lehet kattintani, hogy emailben vagy telefonon kérnek tájékoztatást. Ők telefonon kértek. Vártak, vártak, aztán egy hét múlva persze nem felhívták őket, hanem egy email jött egy 10 oldalas tájékoztatóval, ami hosszan sorolta a feltételeket és a fenyegető következményeket, ha nem megfelelően bánnak az utalványokkal.

Mindenesetre nagyon okos ember lehetett, aki az Erzsébet-utalványt kitalálta. A vendéglátósoknak kell egyenként ráírniuk mindegyik utalványra, hogy már érvénytelen, aztán nekik kell szortírozniuk külön a 500-as és az 1000-es utalványokat, aztán nekik kell egyenként gémkapoccsal összetűzniük őket, aztán egy letölthető nyomtatványra nekik kell mindezt felvezetniük. Bár elküldhetnék ezt a postáról is külön díj ellenében, a postán ebben senki nem tudott nekik segíteni ebben. Végül ők maguk vitték el az utalványokat a világ végére, a Bosnyák térre. Ott van egy gyártelep, ahol van egy kis iroda, ahol egy fapultnál áll egy ügyintéző. Ő átveszi az utalványokat. Mindezek után az utalványok értékéből 5 százalékot (!) levonnak, és 10 nap múlva (!) fizetnek átutalással. Ezenkívül az Erzsébet-utalványnak van még havidíja is – persze mindezt azelőtt illett volna tudniuk, hogy rámozdultak az utalványbefogadásra.

A hivatalok ráérősen dolgoznak, de ha büntetésről van szó, nagyon aktívak tudnak lenni. Alacsonyra volt beállítva az átalánydíjuk az Elműnél. A nyári szezon eleve rossz volt a városban, ezért döbbenten vették tudomásul, amikor ősszel kaptak egy 370 ezer forintos villanyszámlát. Írtak egy szívhez szóló levelet az Elműnek, hogy nagyon szívesen fizetnek, de kezdő vállalkozásként szeretnének részletfizetést kérni. Nagy kegyesen végül azt engedték meg, hogy két részletben fizessenek 160 ezer forintot, persze késedelmi kamattal, és egy figyelmeztetéssel, hogy ha csúsznak a befizetéssel, azonnal kikapcsolják náluk az áramot.

Elkövették azt a hibát is, hogy amikor a bolt már jól ment, az amúgy is halott december végén bezártak, és két hétre elutaztak. Amikor visszaértek, kiderült, hogy 15 napot késtek az áfabefizetéssel. Elismerték, hogy hibáztak, fizetni akartak, csak éppen likviditási gondjuk volt, hiszen a bolt két hétig nem volt nyitva. A NAV minden előzetes bejelentés nélkül inkasszózott a számlájukról. Erről sem telefont, sem emailt, sem semmilyen értesítést nem kaptak. Később jött egy levél, hogy az inkasszózás miatt még fizessenek 5000 forintot. Az adóval tehát nem lehet viccelni, de az alkalmazottak járulékaival úgy tűnik, igen: ott akár hónapokat is lehet csúszni, ott nincsenek ilyen súlyos szankciók.


A bújócskánál sem csaltak

Az adórendszerrel amúgy is sok bajuk volt. Hiába nincs még forgalma egy kezdő vállalkozásnak, a bérleti díjat, a rezsit, a fizetést, a járulékokat az áfát akkor is kellett már fizetni. Az első fél évet nem is bírták volna ki, ha nem teszik bele folyamatosan a saját pénzünket. A legnagyobb döbbenetükre a helyzet akkor sem lett jobb, amikor a forgalmuk négyszeresére emelkedett.

Ezt ők nem akarták. Zsolt és Éva másfél év alatt felépített egy kisvállalkozást. Több mint 10 millió forint befektetéssel, ami két ember legális és tisztességes fizetésért való alkalmazása, a saját ingyenmunkájuk mellett végül legálisan havi 50-100 ezer forint hasznot hozott. Ha jobban odafigyelnek, és kicsiben csalnak, ez akár fölmehetett volna havi 300 ezerre is. A boltba belefeccölt családi kölcsönt így is több év alatt tudták volna visszafizetni.Matekoztak, matekoztak, és azt látták: ilyen kicsiben, ahogy ők csinálják, nem lehet úgy kihozni a dolgot, hogy tartósan és mindig pluszban legyenek. Úgy érzik, a legnagyobb hibát ott követték el, hogy nem voltak hajlandóak csalni. Még a könyvelőjük is kinevette őket, mondván, az egész adórendszer olyan, hogy bele van kalkulálva a csalás: nem kell mindent beütni a gépbe, lehet játszani az alkalmazottakkal, lehet zsebbe fizetni, papíron kevesebb munkaidőt kimutatni, lehet rosszabb alapanyagot venni, és lehet három-négy napig eladni ugyanazt az ételt.

Zsoltnak és Évának ez nem érte meg. A boltot idén eladták. Jól szálltak ki. Csak néhány milliót buktak rajta. Most külföldre készülnek.


Kattints a képre! Maradj pozitív!





Ide kattintva a cikket eredetiben olvashatod el!

2015. április 5., vasárnap

Fuss Te is!

Piros kendő az izzadság megfogására, sárga lencsés napszemüveg, zöld felső, kék nadrág bordó csíkkal, drapp zokni, barna cipő. Ööö… így követték egymást a szekrényben. Szürke hajnalokon bizony jól jön a sárga lencsés napszemüveg, mert így mégis minden napos és színes. Bár érzem a bőrömön a felhők büszke ellenszegülését a még erőtlen napsugarakkal szemben. A csapágyaimban meg a korai kelést. De még tíz perc, és minden olajozottan dolgozik majd bennem.

Csupaszok még a fák, melyek az út két oldalán összeborulnak fejem fölött. Kellemes árnyat adó alagút lesz ez nyáron.

Szeretek egyedül futni, mert segít a problémák elengedésében, vagy egy jó megoldás születik meg a fejemben ez idő alatt. Most azon jár az agyam, hogy miként tudnék ötletes elmetérképet készíteni Prezivel. ...és közben észre sem veszem, hogy futok. Csak balra egy dombot, amely hív, hogy majd ő megdolgoztat. Hát legyen!
Ahogyan felfelé veszem az irányt, a nap, mintha kíváncsi volna rám, egyik kezével félre tolt egy aranyszegélyű felhőt, amelyen hárfázó, ambróziától boldog, lábukat lóbáló, egymás vállainak támaszkodó angyalok kacarásznak. Az én kedvem is jobb lett. Másik kezével a távoli mezők fölé terelget egy kisebb felhőt, hogy megöntözze a földeket. Micsoda színek! Hajnalban vagy alkonyatban futni ezért is érdemes. Mert futás közben -bármilyen hihetetlen- pihenni is lehet.
Kazincbarcelónát dombok veszik körül, több kellemes, könnyebb és nehezebb utat is talál magának az ember, ha kicsit magányra, kikapcsolódásra vágyik.
A még pihenő város koronáján futva csak a madarak énekét hallom. Sokan vannak. Hímek üldözik a tojókat (gondolom). Vajon mit akarhatnak így kora tavasszal? Bokorról bokorra repülnek mellettem. Ha azt gondolod, hogy részeg vagyok, amiért hülyeségeket írok, még igazad is lehetne. Mert a borospincék mellett haladok el. De be nem térek, s nem a bortól piros, virágos az orrom, hanem a „hidegtől”. Kedvem pedig a csodától ragyog, amit leírni nem lehet, látni és érezni kell. ...de azt egyáltalán nem érzem, hogy fáradok.
Hiába kapaszkodnak belém tíz körömmel a rajtam magukat már évek óta jól érző zsírkolóniák, mégis érzem, vagy talán csak elképzelem, hogy olvadok. Persze csak óvatosan duhajkodom, nem szimplán fogyni, hanem átalakulni akarok. Szabadidőmből elég sok időt töltök súlyzók között, hogy -mint az azóta már megőszült kőművesek, akik a békebeli házak tégláit ragasztották egymásra- gyarapítsam soványka izomtömegemet. Tavaly nyáron 5-7km/h-s átlagsebességű egyenletes iramú futásnál kb. 50-55 perc elteltével kezdtem érezni erős ammónia szagot. Akkor kicsit visszavettem az iramból is és a távból is, jobban figyeltem a fokozatosságra és a kajára… azóta nem éreztem ilyet magamon. Bár jó volna egyszer egy tesztet segítséggel megcsinálni, hogy pontosan hogyan működöm!
Útközben találkozom kutyásokkal is, akik intelligensen megfogják addig barátjukat, amíg elhaladok mellettük. Így szükségtelen azon elmélkednem, vajon melyikünk volna gyorsabb.
Négy hónap kihagyás után még csak néhány kellemes futáson vagyok túl, és a testem 40 perc elteltével már jelez, már érzem, hogy fáradok. De nagyon jó fáradtság ez! …és azt gondolom, hogy a természet bizony sokat dob teljesítményemen.
Hazafelé veszem az irányt. ...és beugrik egy gondolat, egy játék... Futóknak, csapatok számára, városban. Meg is tervezem, aztán majd kipróbáljuk a barcelónai futókkal, s ha minden egyben lesz, akkor meghívjuk rá az egyedül futók csapatát, a dagadt köcsögöket, a hegyen és terepen futókat. Ugyan a futóteljesítmény nagyon fontos, de ebben a "versenyben" a szellem is kiemelkedő szerepet kap majd. A többi meglepetés!

Hazaértem. De jó volna, ha az ablakból nem egy másik ablakot látnék! Mennyi örömöt képes szerezni két jó láb, ami kivisz a dzsungelből a természetbe!
Hát, ennyi!

Kazincbarcelóna felülnézetből ==> http://goo.gl/7keDSc

Jó futást kívánok mindenkinek!

2015. április 3., péntek

Utópisztikus?

Kattints a képre!

A mi munkánk eredménye is hasonló. Nem hiszed? Miért? Ha úgy nézed, nehéz vagy könnyű, akkor hozzá se kezdj, mert akkor nehéz lesz. Ha azt a  kérdést teszed fel magadnak, hogy érdemes-e, akkor biztos lehetsz benne, hogy nagyon sok jó dologgal fogsz találkozni ezen az úton.

Miért a Forever...?

"Kezdetben nagyon szkeptikus voltam az üzlet iránt, mivel a körülöttem élők rengeteg ellenérvet próbáltak felhozni ellene, de megismerkedtem két nagyszerű emberrel, akik bebizonyították..."

(Kattints a képre!)

2015. április 2., csütörtök

Nem érted a motivációmat? Hát, ezért...

Miért nem vállalkozol és adsz magadnak 500 ezres fizetést?

Ezért ajánlom mindenkinek azt a programot, vállalkozást, amelyikkel én is dolgozom!
A linkre kattintva http://goo.gl/ztvmTh olvasd el a bejegyzést! Minden mondatával, gondolatával nem értek egyet, de a többségével igen, és azt gondolom, hogy aki elgondolkodik rajta, az sokat nyer. Majd utána olvasgass ezen a blogon, vagy kattints a www.benkezoltan.hu -ra! Ott is érdemes olvasgatnod, gondolkodnod. Természetesen csak akkor, ha neked is kényelmetlen a zakó, amit az áruházban vásároltál.