2015. július 30., csütörtök

A világ legjobb főnöke gazdaggá tette a dolgozóit is

Amikor felvásárolták a török Yemeksepeti céget nagyjából 375 millió fontért, akkor az eladótulajdonos-vezérigazgató, Nevzat Aydin úgy döntött, hogy a vételár egy kis részét a dolgozóknak adja, írja az Indepenedent a Hurriyetre hivatkozva.

Összesen 17 millió fontnyit osztott szét 112 dolgozója közt, de ez így is fejenként több mint 150 ezer fontra (65 millió forintra) jött ki. Aydin 2000-ben alapította a Yemeksepetit, ami egy online ételrendelős oldal, olyan mint Le Food, a Pizza.hu vagy a Netpincér Magyarországon. A vevő a németországi Delivery Hero volt. Nevzat Aydin annyit mondott erről a különleges bónuszról, hogy mindez teljesen normális, hiszen ha sikeres a cég, "azt együtt érték el".

"Néhányan sírtak, páran kiabáltak, mások hálálkodó leveleket írtak. Előtörtek az érzelmek, mert megváltoztatod az emberek életét. Házakat, autókat tudnak venni." - mondta Aydin a reakciókról.


Minden vállalatnál, vállalkozásnál együtt érik el a sikert a takarítónőtől a vezérigazgatóig. Mindannyian tudjuk, hogy miért nem egyformák a fizetések, miért nem egyforma a megbecsülés.

A Foreverben is ez történik. A Forever megosztja veled a lehetőséget, megosztja veled az eredményeit, a profitot. A te sikeredet is elérhetőbbé teszik mindazok világszerte, akik munkájukkal jó nevet szereznek a Forevernek. Nincs üvegplafon a fejed fölött. Céljaid eléréséhez mindig találsz valakit a szponzorvonalon, aki szívesen segít.

A Foreverben te nem forgalmazó, nem munkatárs, nem alkalmazott vagy, hanem üzleti partner.

2015. július 29., szerda

F.I.T. táplálkozás a szakember szemével

Szinte berobbant az üzletbe Szendrey Anna Mária, egy paksi egészség-training centrum vezetője. A beszélgetésből megtudhatjátok, miért ajánlja a Forever termékeit.

(Kattints a képre a megtekintéshez!)


A vásárlás során meg kell adnod az ajánlód nevét és számát...
BENKE Zoltán
360 000 272 751

Azt kínáld a jelöltnek, amire valóban szüksége van

A Smith család évek óta hiába várja a gyermekáldást, így nagy nehezen arra az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát. A nagy nap reggelén Mrs Smith idegesen várja a jelentkezőt. Eközben egy házaló fotós csenget be az ajtón, hátha sikerül egy kis munkát találnia. Mrs Smith ajtót nyit.
- Jó reggelt asszonyom, azért jöttem…
- Ó, tudom miért jött. Már nagyon vártam – mondja Mrs Smith.
- Tényleg? – lepődik meg a fotós. – Nagyon jó. Tudja, a gyerekek a specialitásom.
- Ebben bíztunk a férjemmel. Jöjjön be és foglaljon helyet!
Hamarosan Mrs Smith a tárgyra tér:
- Nos, akkor hol kezdjük?
- Bízzon csak mindent rám! Azt hiszem, kettőt csinálnék a fürdőkádban, egyet a kanapén és talán néhányat az ágyon. Esetleg a nappali is mókás lehet…
- Fürdőkád, nappali? Nem csoda, ha a férjemnek nem sikerült eddig.
- Nos, asszonyom, senki nem tud minden alkalommal tökéletes dolgokat produkálni. De ha kipróbáljuk több pozícióban, különböző irányokból, biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz az eredménnyel.
- Úristen, az nagyon sok… – sóhajtja Mrs Smith.
- Asszonyom, az én szakmámban az embernek muszáj időt szánnia a munkájára. Meg tudnám csinálni öt perc alatt is, de biztos vagyok benne, hogy elégedetlen lenne vele.
- Hát, nem is tudom… – motyogja Mrs Smith.
A fotós előveszi a tárcáját és kihúz belőle egy sorozatot a legjobban sikerült gyerekfényképeiből. Megmutatja az elsőt:
- Nézze csak, ezt például London belvárosában, egy busz tetején csináltam!
- Úristen! – kiált fel Mrs Smith előhúzva zsebkendőjét.
- És ezek az ikrek is elég jól sikerültek, pedig az anyjuk nagyon megnehezítette a dolgomat.
- Megnehezítette?
- Igen. Végül ki kellett mennünk a Hyde parkba, egyébként nem is sikerült volna. Képzelheti, milyen nehéz volt ott a sok ember között. Annyian jöttek oda, hogy négy-öt sorban is lökdösték egymást.
- Négy-öt sorban? – kérdezi Mrs Smith tágra nyílt szemmel.
- Igen – mondja a fotós. – Az anyjuk nagyon hisztis volt. több, mint három óra hosszat sikítozott folyamatosan. Gondolhatja, milyen nehéz volt koncentrálnom. Aztán besötétedett, úgyhogy a végét már sietve kellett ellőnöm. Amikor meg a mókusok elkezdték rágcsálni a felszerelésemet, csomagoltam és hazamentem.
- Azt mondja, tényleg megrágcsálták a, hmm… felszerelését? – hajol előre Mrs Smith.
- Igen, így volt. Nos, asszonyom, ha készen áll, akkor behoznám az állványomat.
- Állványát?
- Persze. Szükségem van rá, a felszerelés olyan nagy, hogy nem tudom sokáig tartani. Asszonyom? Asszonyom?… A csudába, hát nem elájult?


Az, hogy itt elismernek, csak hab a tortán

"...a környezetemben lévő embereknek két dolgot is adhatok: a megoldást, hogyan tudnak vigyázni az egészségükre, illetve anyagi biztonságot...nyomós érv volt a termékek minősége, és az, hogy orvos testvérem szakmailag is az ügy mellé állt, ez nekem hitelesítette...Sorra érkeztek a pozitív visszajelzések...elmagyarázta azt is, hogy az emberek lecserélik akár a nehezen megtakarított pénzüket is valamire, ha az a valami nagyobb értékkel bír, mint az a bizonyos pénz...Nem az a cél, hogy kivegyük az emberek zsebéből a pénzt, hanem hogy megtanítsuk őket élni a lehetőséggel...Anyukámnál olyan változások történtek, hogy ha nem rajta látom, akkor nem hiszem el. Arra gondoltam, ha nekünk jó volt, miért ne segítsünk másoknak is?"

A Forever magazin júliusi számában olvashatsz egy rövid interjút Révész Tünde és Kovács László menedzserekkel, akik nagyon sok hálózatépítő példaképei. Akikre én is mindig tisztelettel tekintek, mert mindamellett, hogy sikeresek, szerények, melegszívűek, segítőkészek, példamutatóak. Ismerd meg őket! Kattints a képre, majd lapozz a 26. oldalra!





A családdal együtt élvezhetjük a gyümölcseit

"Motivált az is, hogy ezt a munkát könnyű összeegyeztetni a családi élettel, és a gyümölcseit is együtt élvezhetjük...Én az elején mindössze annyit láttam, hogy Eszti jól érzi magát, nem korlátozódik az élete a gyerekekre és az otthoni teendőkre. Úgy gondoltam, hogy már jól jártunk azzal, hogy Eszti elmegy, találkozik a csapattal, és feldobva jön haza. Aztán az első bónuszokat látva gondoltam, még anyagilag is profitálhatunk ebből...Elégedettek vagyunk a "régi" vállalkozásunkkal is, jól működik, sikeres. A Forever viszont biztonságot adott...ez olyan munka, amilyenbe érdemes energiát tenni. Az elején biztosan többet kell beletenni, de aztán szép lassan el lehet kezdeni szüretelni a gyümölcsét."

A Forever magazin júliusi számában olvashatsz egy rövid interjút Tóth Zsolt és Tóthné Borza Eszter menedzserekkel, akik a vállalkozói lét mellett váltak Foreveressé, akiknek kiváló eredményeik vannak, akik nagyon sok hálózatépítő példaképei. Ismerd meg a titkukat! Kattints a képre, majd lapozz a 20. oldalra!






Apáról fiúra

"Az egészség nem a betegség hiánya, hanem testi, lelki, szociális jólét. Ám ma alkalmazottként dolgozni sokszor nem más, mint modern rabszolgaság.
Olyan nincs, hogy nem találsz embereket, akiket az egészség és a pénz érdekel! Ez adjon nektek erőt, tartást: erre mindig lesz vevő.
Mi az igazi érvényesülést itt, a Foreverben találtuk meg. A munkánk: magunkat pallérozni. A végeredmény pedig egy olyan boldog család, ahol büszkeséggel tölt el, hogy a gyerekeink minket akarnak követni."

                                                                                                          /Halmi István/

Én

Az egészség komplex kérdés; nem oldható meg néhány tablettával. A Forever nemcsak termékeket közvetít, hanem segít a megfelelő tudás megszerzésében is - forduljatok hozzá bizalommal!

Ha te nem veszed kezedbe a sorsod irányítását, senki nem fog foglalkozni veled!

Mit vagy képes elképzelni?

El tudod képzelni, hogy elég bátor vagy ahhoz, hogy nagyot álmodj és elérj valamit, ami korábban elérhetetlennek tűnt?
Amikor szenvedéllyel csinálsz valamit, akkor nincsenek határok. Ne rövidítsd le az utat, hanem járd végig, hogy megkapd, amit érdemelsz! Légy bátor, hogy véghezvidd azt, amit mások nem értenek, vagy nem hisznek benne, hogy lehetséges!

2015. július 28., kedd

Csak csináld! Csak fogyaszd! A többi megy magától...

Hívd el a számodra legszebb nőt vacsorázni egy csendes étterembe! Legyen ízléses, hangulatos az asztalotok! Ülj közel hozzá! Fogd meg a kezét, s mondd el neki, hogy mennyire inspiráló számodra a közelsége, hogy nagyon szeretsz vele beszélgetni.... s hogy gyönyörűek a szemei, és gyakran az esti sétáidon is azon kapod magad, hogy a csillagos égbolton is az ő elvarázsoló tekintetét keresed! Tégy mindent úgy, hogy érezze magát a világ legszerencsésebb teremtésének!


Amikor kihozza a pincér az ínycsiklandozó finomságokat, vedd el előle a tányérját, rágd meg az ételét, köpd vissza a tányérjába, mond azt, hogy így már jó lesz, kívánj jó étvágyat, és folytassátok a romantikus vacsorát!
Az este további részében már bátran és bármit megtehetsz.
...
Hívd meg a barátaidat egy röfögős esti italozásra! Kínáld őket sóssal, hogy nagyon szomjazzanak! Lassan töltsd ki a poharakba a hideg, gyöngyöző sört! Amikor inni akarván a szájukhoz emelik a poharaikat, kapd ki gyorsan a kezükből, és gargarizálj a sörrel! Ha már biztonságosnak ítéled az italok fogyasztását, köpd vissza a poharakba, emeld a tiédet rájuk, kiabáld hangosan a szemük közé; "Eksöndzsampindzsekszoncsákeszabrékesz! Fenékig!Kutya, aki nem iszik!"
Ha nem vernek meg, szerencséd van.
...
A Forever is annyira egyszerű, mint az evés vagy az ivás. Miért kell erről annyit beszélni, egymást győzködni? Csak csináld! Csak fogyaszd! A többi megy magától...

2015. július 23., csütörtök

Add tovább, ha neked is jó!

UTÁLD VAGY SZERESD! Network marketing. Multi-level marketing. Hálózati kereskedelem. Bárhogy is nevezzük, tisztességes, legális, lehet vele pénzt keresni. Meg lehet belőle élni!
Jó termék, még jobb Cég, stabil visszaosztó rendszer.
Mi kell még?
A Te MUNKÁD!
Igen, munka.
Nem álmodozás, nem egy aláírás. EGY DÖNTÉS!
Nem beszervezni, nem rábeszélni, nem tukmálni kell.
ADD TOVÁBB HA NEKED IS JÓ! Semmi sem kötelező.



Szabad, független vállalkozás.
FONTOS! - Árukészlet, alkalmazottak, üzlethelyiség, pénztárgép, iskolázottságtól függetlenül elkezdhető.
A TITOK, NE HAGYD ABBA!
Szabad időbeosztás? Exkluzív utazások? Korlátlan jövedelem? Saját gépkocsi? Mire vágytál?
ITT MINDEN ÁLMOD VALÓRA VÁLHAT!
Rossz hír, NEKED kell érte tenni! Mi tudjuk a HOGYAN-t? Te tudod a MIÉRT-et?
Légy a partnerünk!
Szereted vagy utálod? Milyen lehetőséged van egy jobb életre? Várjuk a jelentkezésedet!



Ha vannak álmaid, céljaid, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, hogy beszélhessünk arról, hogyan tudunk segíteni neked is!

Benke Zoltán
70-947-7256
benkez@gmail.com

...vagy Lépj kapcsolatba velem! az űrlap kitöltésével!

2015. július 21., kedd

Nézd meg alaposan!

Vörös Viki sminkes írása a július-augusztusi InStyle magazinban. Kedvenc termékei között említi az Aloe First sprayt, melyet utazásai során mindig magával visz.



A nőben kódolva van a siker

Julianna Woods nagyon sok angol nő példaképe. Egyre többen állnak mellé hívó szavára, másolják le ugyanazt, amit ő is naponta tesz, és hatására egyre többen veszik kezükbe saját életük irányítását. Kukkants be néhány perc erejéig Julianna egy az üzlettel töltött napjába e rövid videó segítségével!


(Kattints a képre!)



Ha tetszett, ha szeretnél ebben a férfiak által uralt világban nőként biztonságot teremteni magadnak és a családod számára, ha vannak álmaid, céljaid, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, hogy beszélhessünk arról, hogyan tudunk segíteni neked is!

Benke Zoltán
70-947-7256
benkez@gmail.com
Skype: csenbenke

Mert lehet tisztességesen is

Mahatma Gandhit olvasva mindig érdemes egy pillanatra megállni, elgondolkodni. Ha úgy tetszik, igazságainak tömény eszenciáját feloldani... saját életünkre vonatkoztatva is. Ezt a gondolatot azért töltöttem fel ide, mert közvetlenül ezután azt a rövid videót néztem meg, amit alább linkeltem be... és...
Mi a közös, mi az apropó?
Gandhi szerint az egyik fenyegető veszély az üzlet erkölcs nélkül. A rövid videó pedig egy olyan cég inspirálása, bátorítása számodra, amelynél én erkölcsösebbet nem ismerek. Hogy igazam van-e? Győződj meg róla ezen a blogon!
S ha szerinted is így lehet, akkor már tudod, hogy ezzel a lehetőséggel úgy változtathatod meg az életedet, hogy közben senkinek sem ártasz. Sőt, sokkal inkább felemeled a másik embert! Merj dönteni!




(Kattints a képre!)



Ha vannak álmaid, céljaid, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, hogy beszélhessünk arról, hogyan tudunk segíteni neked is!

Benke Zoltán
70-947-7256
benkez@gmail.com
Skype: csenbenke

...vagy Lépj kapcsolatba velem! az űrlap kitöltésével!



2015. július 19., vasárnap

A hálózatépítés csodája - Duplikáció

A hálózatépítés akkor kezd izgalmassá válni, amikor megérezzük, megtapasztaljuk az emberek duplázódásából vagy multiplikációjából származó növekedést.

Mit szeretnél inkább: 100.000.000 Forint készpénzt most, vagy 1 Forintot, amely naponta megduplázódik 30 napon keresztül?

tik-tak-tik-tak-tik-tak

A gondolkodási idő lejárt! 

Ha a 100.000.000 Forintot választottad, s úgy gondolod, szép summával gyarapodtál, akkor most figyelj!

A duplázódás...

az 1. napon van 1 Forintod
a 2. napon van 2 Forintod
a 3. napon van 4 Forintod
a 10. napon van 512 Forintod
a 20. napon van 524.288 Forintod
a 25. napon van 16.777.216 Forintod
a 30. napon már 536.870.912 Forintod

A hálózatépítésben azt tanítjuk, hogy duplázd meg magad! Légy egy időben egyszerre több helyen, hogy olyan eredményeket érj el, amelyre önmagad sosem volnál képes! A Forever a lehetetlen megvalósulását kínálja számodra!

Természetesen ez elmélet, egy matematikai modell. A valóság azt mutatja, hogy nem duplázódnak naponta az "emberek" a Foreverben. De nem az a fontos, hogy bárki gyorsan növekedjen, hanem az, hogy (biztosan) növekedjen. Amit még mindenképpen szeretnék a figyelmedbe ajánlani, mert tapasztalatom szerint az emberek nem érzik a súlyát; hogy egy egészségesen növekvő hálózat felépítéséhez szükségtelen kifordulnod önmagadból (sőt!), szükségtelen kockázatot vállalnod, mindent egy lapra feltenned, mindenáron hajszolnod a sikert, az érdeklődőket, jelölteket... Csak légy úton, amennyire úton lehetsz, és haladsz majd te is, ahogyan mások is, akik úton vannak!




A következő tartalmakat ajánlom figyelmedbe! Mert elgondolkodtatóak, érdekesek, és biztosan újak is számodra!

Így duplázd meg magad!

Ez a nagyon nagy különbség!

Alkalmazottaknak hatástöbbszörözést

Ennyire egyszerű

Ezért nem termékeladással foglalkozunk

Csak öt komoly ember



Amikor egy üzlet beindul (felépül)
Fekete Zsolt ennyi országból kap bónuszt (jövedelmet)...passzívan. 


Nem az a lényeg, hogy mennyi a jutalékod, hanem az, hogy mennyi szabadidőd marad a munka mellett. Az más kérdés, hogy amikor már szabadidőt is képes biztosítani számodra az üzlet, akkor már európai szintű jövedelmet biztosít számodra. Kellemes mellékhatás! Ez a hatástöbbszörözés, a duplikáció eredménye. Ez az FLP eredménye. Hidd el, nincs az a hálózatépítő, akinek volna közvetlen ráhatása, hogy ennyi országban termeljen profitot a hálózata! Erre mondjuk azt, hogy...

"Légy egyszerre több helyen, és érj el olyan eredményeket,
amelyekre egymagad sosem volnál képes!"

VAGY

"Tegyen többet, mint ami mások szerint szükséges!
Legyen merészebb, mint ami mások szerint biztonságos!
Álmodjon nagyobbat, mint ami mások szerint ésszerű!
...és többre számíthat, mint ami mások szerint lehetséges."


Neked van számod a csoportomban? Ha nincs, akkor készítsünk, hogy veled is megtörténhessen mindez! Keress elérhetőségeim valamelyikén!


2015. július 11., szombat

Just do it

"Az emberek gyakran mondják, hogy a motiváció hatása nem tartós. Ez pont így van a fürdéssel is. Ezért ajánljuk, hogy az (ön)motivációt is tedd napi szokásoddá."
                                                                                                        /Zig Ziglar./

a

a