Fuss Te is!

Piros kendő az izzadság megfogására, sárga lencsés napszemüveg, zöld felső, kék nadrág bordó csíkkal, drapp zokni, barna cipő. Ööö… így követték egymást a szekrényben. Szürke hajnalokon bizony jól jön a sárga lencsés napszemüveg, mert így mégis minden napos és színes. Bár érzem a bőrömön a felhők büszke ellenszegülését a még erőtlen napsugarakkal szemben. A csapágyaimban meg a korai kelést. De még tíz perc, és minden olajozottan dolgozik majd bennem.

Csupaszok még a fák, melyek az út két oldalán összeborulnak fejem fölött. Kellemes árnyat adó alagút lesz ez nyáron.

Szeretek egyedül futni, mert segít a problémák elengedésében, vagy egy jó megoldás születik meg a fejemben ez idő alatt. Most azon jár az agyam, hogy miként tudnék ötletes elmetérképet készíteni Prezivel. ...és közben észre sem veszem, hogy futok. Csak balra egy dombot, amely hív, hogy majd ő megdolgoztat. Hát legyen!
Ahogyan felfelé veszem az irányt, a nap, mintha kíváncsi volna rám, egyik kezével félre tolt egy aranyszegélyű felhőt, amelyen hárfázó, ambróziától boldog, lábukat lóbáló, egymás vállainak támaszkodó angyalok kacarásznak. Az én kedvem is jobb lett. Másik kezével a távoli mezők fölé terelget egy kisebb felhőt, hogy megöntözze a földeket. Micsoda színek! Hajnalban vagy alkonyatban futni ezért is érdemes. Mert futás közben -bármilyen hihetetlen- pihenni is lehet.
Kazincbarcelónát dombok veszik körül, több kellemes, könnyebb és nehezebb utat is talál magának az ember, ha kicsit magányra, kikapcsolódásra vágyik.
A még pihenő város koronáján futva csak a madarak énekét hallom. Sokan vannak. Hímek üldözik a tojókat (gondolom). Vajon mit akarhatnak így kora tavasszal? Bokorról bokorra repülnek mellettem. Ha azt gondolod, hogy részeg vagyok, amiért hülyeségeket írok, még igazad is lehetne. Mert a borospincék mellett haladok el. De be nem térek, s nem a bortól piros, virágos az orrom, hanem a „hidegtől”. Kedvem pedig a csodától ragyog, amit leírni nem lehet, látni és érezni kell. ...de azt egyáltalán nem érzem, hogy fáradok.
Hiába kapaszkodnak belém tíz körömmel a rajtam magukat már évek óta jól érző zsírkolóniák, mégis érzem, vagy talán csak elképzelem, hogy olvadok. Persze csak óvatosan duhajkodom, nem szimplán fogyni, hanem átalakulni akarok. Szabadidőmből elég sok időt töltök súlyzók között, hogy -mint az azóta már megőszült kőművesek, akik a békebeli házak tégláit ragasztották egymásra- gyarapítsam soványka izomtömegemet. Tavaly nyáron 5-7km/h-s átlagsebességű egyenletes iramú futásnál kb. 50-55 perc elteltével kezdtem érezni erős ammónia szagot. Akkor kicsit visszavettem az iramból is és a távból is, jobban figyeltem a fokozatosságra és a kajára… azóta nem éreztem ilyet magamon. Bár jó volna egyszer egy tesztet segítséggel megcsinálni, hogy pontosan hogyan működöm!

Útközben találkozom kutyásokkal is, akik intelligensen megfogják addig barátjukat, amíg elhaladok mellettük. Így szükségtelen azon elmélkednem, vajon melyikünk volna gyorsabb.

Négy hónap kihagyás után még csak néhány kellemes futáson vagyok túl, és a testem 40 perc elteltével már jelez, már érzem, hogy fáradok. De nagyon jó fáradtság ez! …és azt gondolom, hogy a természet bizony sokat dob teljesítményemen.
Hazafelé veszem az irányt. ...és beugrik egy gondolat, egy játék... Futóknak, csapatok számára, városban. Meg is tervezem, aztán majd kipróbáljuk a barcelónai futókkal, s ha minden egyben lesz, akkor meghívjuk rá az egyedül futók csapatát, a dagadt köcsögöket, a hegyen és terepen futókat. Ugyan a futóteljesítmény nagyon fontos, de ebben a "versenyben" a szellem is kiemelkedő szerepet kap majd. A többi meglepetés!

Hazaértem. De jó volna, ha az ablakból nem egy másik ablakot látnék! Mennyi örömöt képes szerezni két jó láb, ami kivisz a dzsungelből a természetbe!
Hát, ennyi!

Kazincbarcelóna felülnézetből ==> http://goo.gl/7keDSc

Jó futást kívánok mindenkinek!