(Az író ... amatőr, de a történetből a lényeg nagyon jól leszűrhető.)
A családunkkal Imre barátomnál töltöttük a szombat délutánt. A gyerekek a kertben fogócskáztak, mi felnőttek pedig a teraszon beszélgettünk. Élveztük a késői ősz meglepően erős napsugarait. Marika, Imre felesége lekváros kenyereket készített a gyerekeknek. Annyira jól néztek ki, hogy nekem is összefutott a nyál a számban. Az érett barack illata lengte be pillanatok alatt a levegőt. Kényszerítve éreztem magam, hogy megkóstoljam egy kanállal. Több kanál lett belőle. Közben Imre elárulta, hogy ez már saját termésből készült.
Elmondta, hogy 3 éve vásároltak néhány csemetét az egyik barátja javaslatára a városszéli faiskolában. Eleinte többet kellett törődniük a kicsi fákkal, az első metszéshez még szakembert hívtak, de gyorsan megtanulták a gondoskodás fortélyait. Ma már szinte foglalkozni sem szükséges velük, a metszésen túl csak szüretelniük kell. Így minden évben friss, vegyszermentes, nagyon finom barackot ehetnek, esetleg kompótként, lekvárként elkészítve.
Amikor azt mondtam, hogy szép, hogy a fákkal már nem kell foglalkozniuk, de a befőzés munkával és némi rendetlenséggel jár, akkor ők megmosolyogtak. De abban a pillanatban magam is elgondolkodtam egy kicsit, mert a gyerekeket ritkán látom ilyen szépen és csendben enni. Látszott a kis arcocskájukon, hogy nagyon ízlik nekik.
Imre és Marika arra kértek minket, hogy számoljunk. Átbeszéltük, hogy sokkal drágább és nagyobb fáradtság hosszú távon megvenni a nagyon cukros, gyümölcsöt alig látott lekvárokat, a zöldségesnél a permetezett gyümölcsöket, a befőzéshez nagyobb tételben megvásárolni, autóval szállítani a gyümölcsöt és a befőzéshez valókat stb. És azokból nem is tud olyan finomat készíteni, mint a saját termésből.
Nagyon tetszett az is, hogy amikor elhatározták, a gyerekeknek nem a könnyebben és gyorsabban beszerezhetőt, hanem a jobbat, a minőséget akarják adni, akkor azt is tudták, hogy ezt nem tehetik meg azonnal. Tudták, hogy először három év munkát kell fordítani a barackfák gondozására, hogy három év után élvezhessék a gyümölcsét. Manapság ritka az ilyesfajta gondolkodás.
Eldöntöttük a feleségemmel, hogy ezt mi is akarjuk. Még aznap megkérdeztünk szinte mindent arról, hogy milyen dolgaink lesznek a fáinkkal. Elkértük az Imre barátjának az elérhetőségét, és kértük Imrét, hogy hétfőn értesítse a barátját, lenne két fontos vevője.
Vasárnap a kertet gereblyézve lelkesen meséltem a szomszédnak, hogy tegnap mi történt, és holnap mi is stb. Majdnem elvette a kedvemet, mert csak mondta és mondta, hogy miért hülyeség az, amit gondolok, hogy miért nem éri meg stb. Pedig nem kértem rá, csak elmeséltem az élményeimet. Egyébként a szomszédomnak még sosem volt saját gyümölcsfája, de még csak zöldségei sem, sosem főzött be lekvárt, befőttet. (Attól még nem kertész valaki, hogy nyírja a füvet...talán...vagy igen?) De azért tudja... Udvarias voltam vele, és ráhagytam.
Hétfőn a feleségemmel elmentünk megvenni a csemetéket, és azt is eldöntöttük, hogy többet nem veszünk lekvárokat, már csak a sajátot leszünk hajlandóak megenni, illetve a gyerekeknek adni. Az esti bevásárlás során a 30-40% gyümölcstartalmú lekvárokat már nagymellénnyel le is hurrogtuk. Pedig állítólag azokból sokat vásárolnak az emberek. Mi azt mondtuk nem baj, mi a legjobbat fogjuk adni a gyerekeknek, még akkor is, ha ezért várnunk és dolgoznunk kell.
Telt múlt az idő. A fácskákat gondoztuk, ahogyan kell. A szomszéd több alkalommal megkínálta a gyerekeket mosolyogva azzal a lekvárral, amire mi annak idején azt mondtuk, hogy ebből a szemétből nem kérünk többet. A gyerekeket kínálta, velem pedig élcelődött, amikor javasoltam számára, hogy vásároljon ős is csemetéket, mert nem bánja meg, csak nyerhet vele. Hiszen alig van vele teendő, és hamarosan lesz mit leszedni az ágakról. De az sem hatotta meg, amikor arról beszéltem neki, hogy milyen szép látvány a virágzásuk, milyen kellemes illatuk van.
Telt múlt az idő, és megértek az első gyümölcsök. A többit képzeld el!
…milyen az, amikor csak úgy leszedsz egy gyümölcsöt a fáról, amikor készíted a saját lekvárhoz az üvegekre a kockás kis rongyocskákat, az egyikre kéket, a másikra pirosat, amikor megrajzolod a címkéket, amikor az ebédhez a saját befőttet eszi jóízűen a család, amikor érzed az elégedettséget? Elképzelted? Érzed? ...az illatát, az ízét? Tetszik?
A hálózatépítés is ilyen. Van egy jó barátod, ismerősöd, aki már használja a termékeket, jó tapasztalatai vannak. Nem miattad fogyasztja, használja, nem is a pénzért teszi, de fizetnek neki érte. Szívesen megmutatja neked is, ahogyan annyi minden jót szívesen osztunk meg másokkal. Ha akarod, akkor te is élvezheted az eredményét. Persze az első ellenzőid talán a hozzád legközelebb álló emberek lesznek. Szerencsére nem mindenki, így az ismerőseid révén eljuthat az ajánlásod az ő ismerőseikhez, majd az ismerősök ismerőseinek az ismerőseihez…és így tovább.
Különbözőek vagyunk. Vannak, akik a félig telt poharat inkább félig üresnek gondolják. Vannak, akik képesek várni és dolgozni az eredményekért. ...és micsoda eredményekért!
A szomszédodra hallgatsz, vagy felveszed velem a kapcsolatot, hogy megbeszéljük, milyen eredményekre számíthatsz, hová juthatsz el a hálózatépítéssel? Dönteni ráérsz azután. Sőt, döntened csak azután érdemes!
