Ma reggel megfordultam néhány pékségben Miskolcon, hogy almás rétest vehessek. Sehol sem volt... csak almás-leveles. Nagyon gyanús volt, hogy nem lesz benne alma, vagy valamiféle almát utánzó töltelék. Már több ötletem nem volt, hogy hová mehetnék friss pékáruért, ezért megvettem. Hogy mit vásároltam? Valami... semmit! A töltelék mennyisége messze nem érte el a tészta térfogatának öt százalékát! És eladják.
Inkább kerülne 20 Ft-tal többe, csak lenne benne töltelék! Nem. Az árral akarnak versenyképessé válni a pékek is, nem a minőséggel. Pedig én már pont ezért nem járok be több pékségbe sem. Többször csalódtam, nem kérek belőlük többé. Jó ez így nekik? Ők tudják.
Én nagyon büszke vagyok a Foreverre! Azt kapod, amit ígérnek. Nincs alku a minőség rovására. Hogy drága? Nem! Két dolog miatt sem. Az egyik az, ha valamire egyáltalán nem éri meg költeni, mert pocsék, akkor ha olcsó is nagyon drága. A legdrágább vásárlás! Másrészt a Foreverben van lehetőséged, hogy a termék olcsóbb, egyre olcsóbb, akár ingyen legyen számodra, akár egy életen át. ...és még pénzt is kereshetsz vele, akár egy életen át!
A Forever mindig nagyon jó választás! Ezért tartok ki mellette már sok éve.
Te használsz, fogyasztasz már évek óta olyan termékeket, amelyekkel soha nem volt gondod, amelyektől mindig az elvárható legjobbat, az ígért minőséget kaptad, kapod?
Lehet helye a Te életedben is a Forever termékeinek?
Keress elérhetőségeim valamelyikén, ha szívesen kérdeznél tőlem!
Benke Zoltán
70-947-7256
benkez@gmail.com
Valljuk be magunknak őszintén, hogy Magyarországon még sok termékkel és szolgáltatással járunk úgy, mint ma én az almással!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Miért a Forever. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Miért a Forever. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. augusztus 16., vasárnap
2015. július 29., szerda
F.I.T. táplálkozás a szakember szemével
Szinte berobbant az üzletbe Szendrey Anna Mária, egy paksi egészség-training centrum vezetője. A beszélgetésből megtudhatjátok, miért ajánlja a Forever termékeit.
(Kattints a képre a megtekintéshez!)
A vásárlás során meg kell adnod az ajánlód nevét és számát...
BENKE Zoltán
360 000 272 751
2015. július 21., kedd
Mert lehet tisztességesen is
Mahatma Gandhit olvasva mindig érdemes egy pillanatra megállni, elgondolkodni. Ha úgy tetszik, igazságainak tömény eszenciáját feloldani... saját életünkre vonatkoztatva is. Ezt a gondolatot azért töltöttem fel ide, mert közvetlenül ezután azt a rövid videót néztem meg, amit alább linkeltem be... és...
Mi a közös, mi az apropó?
Gandhi szerint az egyik fenyegető veszély az üzlet erkölcs nélkül. A rövid videó pedig egy olyan cég inspirálása, bátorítása számodra, amelynél én erkölcsösebbet nem ismerek. Hogy igazam van-e? Győződj meg róla ezen a blogon!
S ha szerinted is így lehet, akkor már tudod, hogy ezzel a lehetőséggel úgy változtathatod meg az életedet, hogy közben senkinek sem ártasz. Sőt, sokkal inkább felemeled a másik embert! Merj dönteni!
(Kattints a képre!)
Ha vannak álmaid, céljaid, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, hogy beszélhessünk arról, hogyan tudunk segíteni neked is!
Benke Zoltán
70-947-7256
benkez@gmail.com
Skype: csenbenke
...vagy Lépj kapcsolatba velem! az űrlap kitöltésével!
2015. május 25., hétfő
Hat perc...
...ami nagyobb hatással lehet az életedre, mint eddig bármi az elmúlt tíz évben!
Kattints a képre, és nézd meg a rövid videót! Megéri!
Ezért válaszd a Forever termékeit
Rengeteg aloe verát tartalmazó termék vásárolható. Mindenki azt állítja, hogy az övé a legjobb. Mégsem tudják azt, amit a Forever italai. Kattints a képre, nézd meg a rövid videót!
2015. április 25., szombat
Dolgozni jó! Jó?
(Kattints a képre!)
Dolgozni tényleg jó! Igaz, szabadságon még jobb. Dolgozni kell... de kinek, mikor, mennyit, hogyan, mennyiért, mit... Ezek az igazi kérdések.
Én nem vagyok munkaadó. Alkalmazott vagyok. Sokáig nem szerettem a jelenlegi munkahelyemen dolgozni, mert nem érzem megbecsülve magamat. Nem érzem testhezállónak a munkámat. Úgy érzem, más területen sokkal többet tudnék "teremteni" abból, ami "bennem" van. Átgondolatlan, értelmetlen, fölösleges utasítást, feladatot kapok rendesen. Túl sok időt töltök a munkahelyemen az életemből, és pluszban még a munkahelyemre bejárás is rengeteg időt igényel. A jövedelmem valamire elég, de arra, hogy a múltban vétett hibákat kijavítsam, arra nem, hogy tartalmas életet éljek, arra nem, hogy ne csak álmodozzak, hanem célokat is kitűzzek magam elé, ahhoz nagyon kevés a fizetésem. ...és sokan vagyunk így ezzel, talán Te is tudnád folytatni a felsorolást.
Ahhoz, hogy szeressek dolgozni a munkahelyemen, nekem a következőkre van szükségem...
- legyen értelme annak, amit csinálok,
- érezzem megbecsülve magamat,
- ne én legyek a munkahelyemért, hanem a munka szolgálja az embert, munka után legyen lehetőségem pihenni, feltöltődni, a munka egy fejezet legyen az életemben, és ne a munkáról szóljon az életem,
- érezzem, lássam a "főnökeimen", munkatársaimon is, hogy el akarják érni a kitűzött célt, el akarják végezni a munkát,
- fizessék meg...
Én nagyon szeretem a Forevert! Olvasgass ezen a blogon, és...
2015. április 24., péntek
Miért a Forever...?
Rusák Patrícia 21 éves volt, amikor megismerkedett a hálózatépítéssel. Mit adott számára?
(Kattints a képre!)
2015. április 14., kedd
Miért a Forever...?
"...ezek után számomra nem volt kérdés, hogy csatlakozom a céghez, hogy az üzlettel fogok foglalkozni."
(Kattints a képre!)
2015. április 10., péntek
Hát, ezért... Vállalkozni Itthon? Vállalkozom, de kinek... a hivatalért vagy magamért? Vállalkozz velünk, magadért!
Hosszú és szomorú történet optimista befelyezéssel...
Zsolt és Éva megpróbálta. Másfél évig voltak vállalkozók Magyarországon: belekezdtek egy street food vállalkozásba, aztán hagyták a francba az egészet. Ők is olvasták a vállalkozásbarát szólamokat, de csak fenyegetőző NAV-ellenőrökkel, kárörvendő és tutyimutyi hivatalnokokkal, szörnyű bürokráciával és az élhetetlen adórendszerrel találkoztak. Most itt ülünk, és arról beszélünk, miért történt mindez. Ők hibáztak-e el valamit, vagy ez az ország olyan, hogy aki itt vállalkozásba kezd, az ne sok jóra számítson. Könnyen lehet, hogy Zsolt és Éva tényleg nem való vállalkozónak. Ők ugyanis becsületesen akarták csinálni. Csalás nélkül. Nem ment.
Éva a húszas, Zsolt a harmincas éveiben jár. Éva gyerekekkel foglalkozik, Zsolt 12 éve egy multinacionális cég középvezetője. Gyereket szeretnének. Zsolt fizetése öt éve nem emelkedett, de így sem keres rosszul: havonta 280 ezret visz haza, Éva 120 körül keres. Úgy látták, ennyi pénzből meg lehet élni, néha el lehet menni moziba vagy nyaralni, kicsit félre lehet tenni, de egyről a kettőre jutni nehéz. Eldöntötték, nem hitelt vesznek fel, hanem vállalkozásba kezdenek, egyelőre a munka mellett.
A siker és a haszon
Sokat költöttek reklámra. Amikor átvették, a bisztró Facebook-oldalát 1000-en követték, de a lájkolók számát sikerült feltornászni 6000-re. Valószínűleg nemcsak a marketing volt jó, hanem az étel is. A kis bisztró több gasztroblogon nagyon jó értékelést kapott. A jó helyen lévő, néhány négyzetméteres, ezért főként elvitelre dolgozó hely napi forgalma az elején 16-17 ezer forint volt, de 2014 elején felment 50 ezerre, őszre pedig 120-130 ezerre. Egy adag étel 500-900 forintba került.
Kezdetben ők is a pult mögött álltak, és csak egy alkalmazottjuk volt, de ahogy nőtt a forgalom és meghosszabbították a nyitva tartásukat, már két embert foglalkoztattak. Nem szociális foglalkoztatók voltak: olyan embereket vettek fel, akik rendesen meg tudták csinálni az ételt, és kedvesek voltak a vendégekkel, hiszen ők voltak a bisztró arcai. Éppen ezért rendes fizetést is adtak nekik.
Zsolt és Éva a vállalkozás beindításakor nagyon sokat dolgozott. Mire zárás után kitakarítottak, elpakoltak és hazaértek, már éjfél volt. Másnap reggel mindketten bementek a munkahelyükre, de a bolt állandó készenlétet követelt mindkettőjüktől. Amikorra minden bejött, a bisztró forgalma a csúcson havi kb. 2 millió forint volt.
Fizess, és szerezz be sok papírt
A kezdeti sikerek után már szinte csak a dolog árnyoldalait látták. Az elejétől értelmetlen és bürokratikus akadályok tömegét kellett leküzdeniük. Semmilyen segítséget vagy támogatást nem kaptak a hivataloktól.
Ha vállalkozni akarsz, mindent neked kell kitalálnod. Senki nem mondja meg, hol vannak a buktatók. Mintha minden hivatalban eleve azt feltételeznék, hogy csalni fogsz. Mintha minden hivatal azt éreztetné, hogy haver, örülj neki, hogy vállalkozhatsz. Mintha minden hatóság kezdettől fogva arra várna, hogy hibázz, és ők megbüntethessenek. Mintha a vállalkozások csak azért lennének, hogy munkát adjanak a hivatalokban dolgozóknak.
A következő értékes tapasztalatokat szerezték:
Rettegsz a saját boltodban
Egy addig soha nem tapasztalt, állandósuló érzéssel is meg kellett barátkozniuk. Azzal, hogy állandó rettegéssel ülsz a saját tulajdonodban, a boltodban. A boltban, amibe nagyon sok munkát és pénzt fektettél. Erre fordítottad a szabadidődet és a főállásodban keresett pénzedet. Nagyon figyelsz a rendre és a tisztaságra, hiszen szeretnéd megtartani a vevőidet, és szeretnéd, hogy mások is jöjjenek. És közben rettegsz. Olyan érzés ez, mint amikor az iskolában állandóan félned kéne a feleléstől, és tudnád, hogy úgyis csak az apró betűs részt kérdezik. Vagy mint egy nagy aknamező, ahol csak néhány akna helye van kijelölve.
Máig nem értik: hogy van az, hogy a NAV követelte meg a hozzá bekötött pénztárgépeket, de ezeket a vállalkozóknak kellett kifizetniük? Azt pedig főleg nem, hogy ha egyszer ilyen pénztárgépük van, hogy lehet, hogy a NAV-os bármikor bemehetett hozzájuk, és belenyúlhatott, kutakodhatott a kasszájukban. A vadnyugaton ezért már lőnek – mondjuk szerencsére idehaza nem.
A bújócskánál sem csaltak
Az adórendszerrel amúgy is sok bajuk volt. Hiába nincs még forgalma egy kezdő vállalkozásnak, a bérleti díjat, a rezsit, a fizetést, a járulékokat az áfát akkor is kellett már fizetni. Az első fél évet nem is bírták volna ki, ha nem teszik bele folyamatosan a saját pénzünket. A legnagyobb döbbenetükre a helyzet akkor sem lett jobb, amikor a forgalmuk négyszeresére emelkedett.
Ezt ők nem akarták. Zsolt és Éva másfél év alatt felépített egy kisvállalkozást. Több mint 10 millió forint befektetéssel, ami két ember legális és tisztességes fizetésért való alkalmazása, a saját ingyenmunkájuk mellett végül legálisan havi 50-100 ezer forint hasznot hozott. Ha jobban odafigyelnek, és kicsiben csalnak, ez akár fölmehetett volna havi 300 ezerre is. A boltba belefeccölt családi kölcsönt így is több év alatt tudták volna visszafizetni.Matekoztak, matekoztak, és azt látták: ilyen kicsiben, ahogy ők csinálják, nem lehet úgy kihozni a dolgot, hogy tartósan és mindig pluszban legyenek. Úgy érzik, a legnagyobb hibát ott követték el, hogy nem voltak hajlandóak csalni. Még a könyvelőjük is kinevette őket, mondván, az egész adórendszer olyan, hogy bele van kalkulálva a csalás: nem kell mindent beütni a gépbe, lehet játszani az alkalmazottakkal, lehet zsebbe fizetni, papíron kevesebb munkaidőt kimutatni, lehet rosszabb alapanyagot venni, és lehet három-négy napig eladni ugyanazt az ételt.
Zsoltnak és Évának ez nem érte meg. A boltot idén eladták. Jól szálltak ki. Csak néhány milliót buktak rajta. Most külföldre készülnek.
Kattints a képre! Maradj pozitív!
Ide kattintva a cikket eredetiben olvashatod el!
Zsolt és Éva megpróbálta. Másfél évig voltak vállalkozók Magyarországon: belekezdtek egy street food vállalkozásba, aztán hagyták a francba az egészet. Ők is olvasták a vállalkozásbarát szólamokat, de csak fenyegetőző NAV-ellenőrökkel, kárörvendő és tutyimutyi hivatalnokokkal, szörnyű bürokráciával és az élhetetlen adórendszerrel találkoztak. Most itt ülünk, és arról beszélünk, miért történt mindez. Ők hibáztak-e el valamit, vagy ez az ország olyan, hogy aki itt vállalkozásba kezd, az ne sok jóra számítson. Könnyen lehet, hogy Zsolt és Éva tényleg nem való vállalkozónak. Ők ugyanis becsületesen akarták csinálni. Csalás nélkül. Nem ment.
Éva a húszas, Zsolt a harmincas éveiben jár. Éva gyerekekkel foglalkozik, Zsolt 12 éve egy multinacionális cég középvezetője. Gyereket szeretnének. Zsolt fizetése öt éve nem emelkedett, de így sem keres rosszul: havonta 280 ezret visz haza, Éva 120 körül keres. Úgy látták, ennyi pénzből meg lehet élni, néha el lehet menni moziba vagy nyaralni, kicsit félre lehet tenni, de egyről a kettőre jutni nehéz. Eldöntötték, nem hitelt vesznek fel, hanem vállalkozásba kezdenek, egyelőre a munka mellett.
Egy panellakás ára
A közelükben volt egy már akkor is működő kis bisztró. Úgy gondolták, van érzékük és kreativitásuk a street foodhoz. Ugyan vendéglátós tapasztalatuk nem volt, de mivel a tett halála az okoskodás, ezen sokat nem rágódtak, belevágtak. 2013 végén megvették a kis céget. Övék lett a kis üzlet összes felszerelése, de az üzlethelyiséget továbbra is bérelni kellett a tulajdonostól. Nagy lelkesedéssel álltak neki a hely kiglancolásának: új berendezést, hűtőt, edényeket vettek. A cégvásárláshoz és a felújításhoz a családtól kaptak kölcsönt: egy kisebb panellakás áráról van szó.
Nem csak a különlegességekkel, a glükóz- vagy laktózmentes ételekkel próbáltak hódítani. Az volt az elvük, hogy az ételben ne csak igazi hús és zöldség legyen, hanem – ahogy mondják – törődés, szeretet és gondoskodás is. A hely jóval több akart lenni annál, mint ahol odaadják az ételt, és beszedik érte a pénzt. Aki bejött, annak először is köszöntek, aztán smile-t rajzoltak a papírpoharára, vagy személyes üzenetet írtak rá. A vevőiket megkérdezték: hogy vannak, és mit ennének szívesen legközelebb. A Facebook-oldalukon meg lehetett szavazni a menüt. Olyan hangulatot akartak teremteni, hogy aki betér hozzájuk, az azt érezze, a barátainál kajál.
A közelükben volt egy már akkor is működő kis bisztró. Úgy gondolták, van érzékük és kreativitásuk a street foodhoz. Ugyan vendéglátós tapasztalatuk nem volt, de mivel a tett halála az okoskodás, ezen sokat nem rágódtak, belevágtak. 2013 végén megvették a kis céget. Övék lett a kis üzlet összes felszerelése, de az üzlethelyiséget továbbra is bérelni kellett a tulajdonostól. Nagy lelkesedéssel álltak neki a hely kiglancolásának: új berendezést, hűtőt, edényeket vettek. A cégvásárláshoz és a felújításhoz a családtól kaptak kölcsönt: egy kisebb panellakás áráról van szó.
Nem csak a különlegességekkel, a glükóz- vagy laktózmentes ételekkel próbáltak hódítani. Az volt az elvük, hogy az ételben ne csak igazi hús és zöldség legyen, hanem – ahogy mondják – törődés, szeretet és gondoskodás is. A hely jóval több akart lenni annál, mint ahol odaadják az ételt, és beszedik érte a pénzt. Aki bejött, annak először is köszöntek, aztán smile-t rajzoltak a papírpoharára, vagy személyes üzenetet írtak rá. A vevőiket megkérdezték: hogy vannak, és mit ennének szívesen legközelebb. A Facebook-oldalukon meg lehetett szavazni a menüt. Olyan hangulatot akartak teremteni, hogy aki betér hozzájuk, az azt érezze, a barátainál kajál.
A siker és a haszon
Sokat költöttek reklámra. Amikor átvették, a bisztró Facebook-oldalát 1000-en követték, de a lájkolók számát sikerült feltornászni 6000-re. Valószínűleg nemcsak a marketing volt jó, hanem az étel is. A kis bisztró több gasztroblogon nagyon jó értékelést kapott. A jó helyen lévő, néhány négyzetméteres, ezért főként elvitelre dolgozó hely napi forgalma az elején 16-17 ezer forint volt, de 2014 elején felment 50 ezerre, őszre pedig 120-130 ezerre. Egy adag étel 500-900 forintba került.
Kezdetben ők is a pult mögött álltak, és csak egy alkalmazottjuk volt, de ahogy nőtt a forgalom és meghosszabbították a nyitva tartásukat, már két embert foglalkoztattak. Nem szociális foglalkoztatók voltak: olyan embereket vettek fel, akik rendesen meg tudták csinálni az ételt, és kedvesek voltak a vendégekkel, hiszen ők voltak a bisztró arcai. Éppen ezért rendes fizetést is adtak nekik.
Zsolt és Éva a vállalkozás beindításakor nagyon sokat dolgozott. Mire zárás után kitakarítottak, elpakoltak és hazaértek, már éjfél volt. Másnap reggel mindketten bementek a munkahelyükre, de a bolt állandó készenlétet követelt mindkettőjüktől. Amikorra minden bejött, a bisztró forgalma a csúcson havi kb. 2 millió forint volt.
Fizess, és szerezz be sok papírt
A kezdeti sikerek után már szinte csak a dolog árnyoldalait látták. Az elejétől értelmetlen és bürokratikus akadályok tömegét kellett leküzdeniük. Semmilyen segítséget vagy támogatást nem kaptak a hivataloktól.
Ha vállalkozni akarsz, mindent neked kell kitalálnod. Senki nem mondja meg, hol vannak a buktatók. Mintha minden hivatalban eleve azt feltételeznék, hogy csalni fogsz. Mintha minden hivatal azt éreztetné, hogy haver, örülj neki, hogy vállalkozhatsz. Mintha minden hatóság kezdettől fogva arra várna, hogy hibázz, és ők megbüntethessenek. Mintha a vállalkozások csak azért lennének, hogy munkát adjanak a hivatalokban dolgozóknak.
A következő értékes tapasztalatokat szerezték:
- A boltban csak úgy dolgozhatott alkalmazott, ha egészségügyi kiskönyvet váltottak ki neki. Ezt azonban az orvos látatlanban állította ki, úgy, hogy még csak meg se nézte az embert. A lényeg, hogy ezért 5000 forintot kell fizetni. Egy bisztró tehát működhet úgy, hogy az alkalmazott ebolás, de ha nincs egészségügyi kiskönyve, akkor megbüntetik.
- Egy bisztró gond nélkül működhet úgy is, hogy valaki odaszarik a közepére, de ha nincs kitöltve a hűtő-ellenőrzési füzet, akkor súlyos büntetés jár érte.
- Részt kellett venni munkavédelmi és tűzvédelmi oktatáson, ahol például azt tudja meg az ember, hogy veszélyes játszani az égő gyufával.
- El kellett készíttetni a bolt kémiai biztonsági elemzését. Ehhez nekik kellett összegyűjteniük a boltban használt vegyszerek papírjait, amikből a hivatal összeollózta az elemzést – 90 ezer forintért. Az elemzés legfőbb tanulsága az volt, hogy az ember ne igyon hipót.
Egy addig soha nem tapasztalt, állandósuló érzéssel is meg kellett barátkozniuk. Azzal, hogy állandó rettegéssel ülsz a saját tulajdonodban, a boltodban. A boltban, amibe nagyon sok munkát és pénzt fektettél. Erre fordítottad a szabadidődet és a főállásodban keresett pénzedet. Nagyon figyelsz a rendre és a tisztaságra, hiszen szeretnéd megtartani a vevőidet, és szeretnéd, hogy mások is jöjjenek. És közben rettegsz. Olyan érzés ez, mint amikor az iskolában állandóan félned kéne a feleléstől, és tudnád, hogy úgyis csak az apró betűs részt kérdezik. Vagy mint egy nagy aknamező, ahol csak néhány akna helye van kijelölve.
Máig nem értik: hogy van az, hogy a NAV követelte meg a hozzá bekötött pénztárgépeket, de ezeket a vállalkozóknak kellett kifizetniük? Azt pedig főleg nem, hogy ha egyszer ilyen pénztárgépük van, hogy lehet, hogy a NAV-os bármikor bemehetett hozzájuk, és belenyúlhatott, kutakodhatott a kasszájukban. A vadnyugaton ezért már lőnek – mondjuk szerencsére idehaza nem.
- Rettegtek, mert hiába volt rendben a pénztárgép, ha kiderült, hogy nincs ott a boltban a gépnapló.
- Rettegtek, mert a NAV-ellenőr soha nem adott tanácsot, nem segített, hanem azonnal rendőrrel fenyegetőzött, amikor kiderült, hogy az egyik alkalmazott személyije lejárt.
- Rettegtek, amikor kiállítottak ugyan egy kézzel írt számlát, de elfelejtették ráírni a dátumot. Ez aztán 30 ezer forintba került.
- Egyszer volt egy kellemes élményük. Bejött egy ember, felmutatta az ÁNTSZ-ellenőri igazolványát. Körülnézett, és azt mondta, ugyan megbüntethetné őket, de itt és itt és itt pótolják a hiányosságokat, és akkor nem lesz baj. Kedves és segítőkész volt. Három hónappal később olvasták az újságban, hogy a környéken egy ál-ÁNTSZ-ellenőr garázdálkodott.
Gyűjtse össze, töltse ki, hozza be
Hamar megtanulták, hogy a vállalkozók azért vannak, hogy a hivatalnokok létét igazolják, de a munkát helyettük végezzék el. Amikor este hatról este nyolcra akarták meghosszabbítani a nyitvatartási idejüket, be kellett menni az önkormányzathoz. Legnagyobb döbbenetükre ott az mondta nekik egy ügyintéző, hogy írják le kézzel egy A4-es papírlapra, hogy mit akarnak. Leírták. A nő elvette, aztán begépelte a számítógépbe azt, amit ők leírtak. Aztán át kellett menni egy másik szobába, ahol egy másik ember kinyomtatta ezt a papír. Aztán kaptak egy igazolást, hogy ezt kérték, és hogy majd kapnak egy határozatot erről. A hivatalban lassan mentek a dolgok, a határozatot három hónap múlva küldték ki nekik.
Csatlakozni akartak az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyek hálózatához. A program csilli-villi honlapján jelentkeztek. Mint egy előzékeny hivatalnál, ott be lehet kattintani, hogy emailben vagy telefonon kérnek tájékoztatást. Ők telefonon kértek. Vártak, vártak, aztán egy hét múlva persze nem felhívták őket, hanem egy email jött egy 10 oldalas tájékoztatóval, ami hosszan sorolta a feltételeket és a fenyegető következményeket, ha nem megfelelően bánnak az utalványokkal.
Mindenesetre nagyon okos ember lehetett, aki az Erzsébet-utalványt kitalálta. A vendéglátósoknak kell egyenként ráírniuk mindegyik utalványra, hogy már érvénytelen, aztán nekik kell szortírozniuk külön a 500-as és az 1000-es utalványokat, aztán nekik kell egyenként gémkapoccsal összetűzniük őket, aztán egy letölthető nyomtatványra nekik kell mindezt felvezetniük. Bár elküldhetnék ezt a postáról is külön díj ellenében, a postán ebben senki nem tudott nekik segíteni ebben. Végül ők maguk vitték el az utalványokat a világ végére, a Bosnyák térre. Ott van egy gyártelep, ahol van egy kis iroda, ahol egy fapultnál áll egy ügyintéző. Ő átveszi az utalványokat. Mindezek után az utalványok értékéből 5 százalékot (!) levonnak, és 10 nap múlva (!) fizetnek átutalással. Ezenkívül az Erzsébet-utalványnak van még havidíja is – persze mindezt azelőtt illett volna tudniuk, hogy rámozdultak az utalványbefogadásra.
A hivatalok ráérősen dolgoznak, de ha büntetésről van szó, nagyon aktívak tudnak lenni. Alacsonyra volt beállítva az átalánydíjuk az Elműnél. A nyári szezon eleve rossz volt a városban, ezért döbbenten vették tudomásul, amikor ősszel kaptak egy 370 ezer forintos villanyszámlát. Írtak egy szívhez szóló levelet az Elműnek, hogy nagyon szívesen fizetnek, de kezdő vállalkozásként szeretnének részletfizetést kérni. Nagy kegyesen végül azt engedték meg, hogy két részletben fizessenek 160 ezer forintot, persze késedelmi kamattal, és egy figyelmeztetéssel, hogy ha csúsznak a befizetéssel, azonnal kikapcsolják náluk az áramot.
Elkövették azt a hibát is, hogy amikor a bolt már jól ment, az amúgy is halott december végén bezártak, és két hétre elutaztak. Amikor visszaértek, kiderült, hogy 15 napot késtek az áfabefizetéssel. Elismerték, hogy hibáztak, fizetni akartak, csak éppen likviditási gondjuk volt, hiszen a bolt két hétig nem volt nyitva. A NAV minden előzetes bejelentés nélkül inkasszózott a számlájukról. Erről sem telefont, sem emailt, sem semmilyen értesítést nem kaptak. Később jött egy levél, hogy az inkasszózás miatt még fizessenek 5000 forintot. Az adóval tehát nem lehet viccelni, de az alkalmazottak járulékaival úgy tűnik, igen: ott akár hónapokat is lehet csúszni, ott nincsenek ilyen súlyos szankciók.
Hamar megtanulták, hogy a vállalkozók azért vannak, hogy a hivatalnokok létét igazolják, de a munkát helyettük végezzék el. Amikor este hatról este nyolcra akarták meghosszabbítani a nyitvatartási idejüket, be kellett menni az önkormányzathoz. Legnagyobb döbbenetükre ott az mondta nekik egy ügyintéző, hogy írják le kézzel egy A4-es papírlapra, hogy mit akarnak. Leírták. A nő elvette, aztán begépelte a számítógépbe azt, amit ők leírtak. Aztán át kellett menni egy másik szobába, ahol egy másik ember kinyomtatta ezt a papír. Aztán kaptak egy igazolást, hogy ezt kérték, és hogy majd kapnak egy határozatot erről. A hivatalban lassan mentek a dolgok, a határozatot három hónap múlva küldték ki nekik.
Csatlakozni akartak az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyek hálózatához. A program csilli-villi honlapján jelentkeztek. Mint egy előzékeny hivatalnál, ott be lehet kattintani, hogy emailben vagy telefonon kérnek tájékoztatást. Ők telefonon kértek. Vártak, vártak, aztán egy hét múlva persze nem felhívták őket, hanem egy email jött egy 10 oldalas tájékoztatóval, ami hosszan sorolta a feltételeket és a fenyegető következményeket, ha nem megfelelően bánnak az utalványokkal.
Mindenesetre nagyon okos ember lehetett, aki az Erzsébet-utalványt kitalálta. A vendéglátósoknak kell egyenként ráírniuk mindegyik utalványra, hogy már érvénytelen, aztán nekik kell szortírozniuk külön a 500-as és az 1000-es utalványokat, aztán nekik kell egyenként gémkapoccsal összetűzniük őket, aztán egy letölthető nyomtatványra nekik kell mindezt felvezetniük. Bár elküldhetnék ezt a postáról is külön díj ellenében, a postán ebben senki nem tudott nekik segíteni ebben. Végül ők maguk vitték el az utalványokat a világ végére, a Bosnyák térre. Ott van egy gyártelep, ahol van egy kis iroda, ahol egy fapultnál áll egy ügyintéző. Ő átveszi az utalványokat. Mindezek után az utalványok értékéből 5 százalékot (!) levonnak, és 10 nap múlva (!) fizetnek átutalással. Ezenkívül az Erzsébet-utalványnak van még havidíja is – persze mindezt azelőtt illett volna tudniuk, hogy rámozdultak az utalványbefogadásra.
A hivatalok ráérősen dolgoznak, de ha büntetésről van szó, nagyon aktívak tudnak lenni. Alacsonyra volt beállítva az átalánydíjuk az Elműnél. A nyári szezon eleve rossz volt a városban, ezért döbbenten vették tudomásul, amikor ősszel kaptak egy 370 ezer forintos villanyszámlát. Írtak egy szívhez szóló levelet az Elműnek, hogy nagyon szívesen fizetnek, de kezdő vállalkozásként szeretnének részletfizetést kérni. Nagy kegyesen végül azt engedték meg, hogy két részletben fizessenek 160 ezer forintot, persze késedelmi kamattal, és egy figyelmeztetéssel, hogy ha csúsznak a befizetéssel, azonnal kikapcsolják náluk az áramot.
Elkövették azt a hibát is, hogy amikor a bolt már jól ment, az amúgy is halott december végén bezártak, és két hétre elutaztak. Amikor visszaértek, kiderült, hogy 15 napot késtek az áfabefizetéssel. Elismerték, hogy hibáztak, fizetni akartak, csak éppen likviditási gondjuk volt, hiszen a bolt két hétig nem volt nyitva. A NAV minden előzetes bejelentés nélkül inkasszózott a számlájukról. Erről sem telefont, sem emailt, sem semmilyen értesítést nem kaptak. Később jött egy levél, hogy az inkasszózás miatt még fizessenek 5000 forintot. Az adóval tehát nem lehet viccelni, de az alkalmazottak járulékaival úgy tűnik, igen: ott akár hónapokat is lehet csúszni, ott nincsenek ilyen súlyos szankciók.
A bújócskánál sem csaltak
Az adórendszerrel amúgy is sok bajuk volt. Hiába nincs még forgalma egy kezdő vállalkozásnak, a bérleti díjat, a rezsit, a fizetést, a járulékokat az áfát akkor is kellett már fizetni. Az első fél évet nem is bírták volna ki, ha nem teszik bele folyamatosan a saját pénzünket. A legnagyobb döbbenetükre a helyzet akkor sem lett jobb, amikor a forgalmuk négyszeresére emelkedett.
Ezt ők nem akarták. Zsolt és Éva másfél év alatt felépített egy kisvállalkozást. Több mint 10 millió forint befektetéssel, ami két ember legális és tisztességes fizetésért való alkalmazása, a saját ingyenmunkájuk mellett végül legálisan havi 50-100 ezer forint hasznot hozott. Ha jobban odafigyelnek, és kicsiben csalnak, ez akár fölmehetett volna havi 300 ezerre is. A boltba belefeccölt családi kölcsönt így is több év alatt tudták volna visszafizetni.Matekoztak, matekoztak, és azt látták: ilyen kicsiben, ahogy ők csinálják, nem lehet úgy kihozni a dolgot, hogy tartósan és mindig pluszban legyenek. Úgy érzik, a legnagyobb hibát ott követték el, hogy nem voltak hajlandóak csalni. Még a könyvelőjük is kinevette őket, mondván, az egész adórendszer olyan, hogy bele van kalkulálva a csalás: nem kell mindent beütni a gépbe, lehet játszani az alkalmazottakkal, lehet zsebbe fizetni, papíron kevesebb munkaidőt kimutatni, lehet rosszabb alapanyagot venni, és lehet három-négy napig eladni ugyanazt az ételt.
Zsoltnak és Évának ez nem érte meg. A boltot idén eladták. Jól szálltak ki. Csak néhány milliót buktak rajta. Most külföldre készülnek.
Kattints a képre! Maradj pozitív!
Ide kattintva a cikket eredetiben olvashatod el!
2015. április 3., péntek
Miért a Forever...?
"Kezdetben nagyon szkeptikus voltam az üzlet iránt, mivel a körülöttem élők rengeteg ellenérvet próbáltak felhozni ellene, de megismerkedtem két nagyszerű emberrel, akik bebizonyították..."
(Kattints a képre!)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)